Mi az a molnupiravir?

Megosztás:

Kezdőlap / Kísérleti kezelés

A molnupiravir egy szájon át szedhető, antivirális hatóanyagot tartalmazó kísérleti gyógyszer, ami csökkenti a súlyos lefolyású illetve halálos kimenetelű koronavírus fertőzés kockázatát.

Hogyan működik?

Amikor a vírus megfertőz minket, arra veszi rá a sejtjeinket, hogy nagyon sok másolatban sokszorosítsák a vírus alkatrészeit, köztük a vírus örökítőanyagát, az RNS-t. A molnupiravir úgy működik, hogy a gyógyszer aktív formája (NHC) beépül a sokszorosítás során keletkező RNS másolatba, és ennek hatására a folyamatba hiba csúszik. Ez a hiba ráadásul olyan típusú, ami nem akasztja meg a másolat elkészülését. Mivel a molnupiravir beépülése többször is megtörténhet, a folyamat során annyi ilyen hiba halmozódhat fel, hogy az elkészült RNS eléggé vacak másolat lesz. Ilyen RNS-ből pedig defektes vírusok szerelődnek össze, amik további szaporodásra alkalmatlanok, és ártalmatlanok.

De nem lesz ebből baj? A vírusnak bizony lesz baja belőle, de ennek mi csak örülünk. Számunkra fontosabb kérdés, hogy minket nem érinthetnek-e esetleg a molnupiravir miatt kialakuló másolási hibák, mert az elvi lehetősége ennek bizony a mi esetünkben is fennáll.
Ha ez tényleg megtörténik, elméletileg károsíthatja a szervezetünkben azokat a sejteket, amik éppen osztódnak, ezért a gyógyszerhatóságoknak nagyon alaposan körbe kell járniuk ezt a kérdést, mielőtt engedélyt adnának a szer bevetésére. Állatkísérletekben (lényegesen magasabb dózisban, mint amit az emberek kapnak) a molnupiravir fejlődési rendellenességeket okozott a magzatokban. Ha engedélyezik nálunk, a molnupiravirt az emberekben is lehetséges magzatkárosító hatása miatt csak olyanok szedhetik majd, akik nem várandósak, és hatékony fogamzásgátlást alkalmaznak.
További kérdés, hogy a szer által okozott másolási hibák nem adnak-e extra muníciót a mutáns vírusvariánsok terjedésének, mert amikor a gyógyszer kifejti a htását, akkor valamilyen mennyiségben mutáns, de fertőzőképességüket megőrző vírusok is keletkeznek a beteg szervezetében. Hogy a gyakorlatban ez mekkora kockázatot hordoz, azt nem tudjuk. Fontos tudni, hogy a molnupiravir által indukált mutációk a vírus terjedése, sikeressége szempontjából egyáltalán nem biztos, hogy előnyösek. De a kockázat létező.

Mennyire hatásos?

Az előzetes várakozások talán túlzottan bizakodóak voltak a molnupiravir hatásosságával kapcsolatban: a gyártó első közlése szerint a szer körülbelül 50%-kal csökkentette a súlyos, kórházi kezelést igénylő betegség kockázatát). Az összes adat kielemzése azonban ehhez képest szerényebb teljesítményt mutatott: a molnupiravir egyértelműen működik, de csak 31%-kal csökkentette a kórházba kerülés és a covid miatti halálozás kockázatát, és bizonyos betegcsoportokban (korábbi koronavírus fertőzésen átesetteknél, alacsony vírustermelést mutatóknál, és cukorbetegeknél) nem is volt hatásosabb a placebo kezelésnél.

Az adatok alapján az EMA, az EU gyógyszerhatósága vizsgálja, de egyelőre még nem engedélyezte a molnupiravirt a koronavírusos betegek kezelésére. A tagállamoknak joguk van saját hatáskörben vészhelyzeti engedélyt adni rá még az EMA döntése előtt. Fontos azonban észben tartani, hogy várandós és szoptató nők számára a molnupiravir valószínűleg akkor sem jön majd szóba kezelésként, ha a szer engedélyt kap.

Címkék: molnupiravir, MK-4482, Lagevrio, gyógyszer, antivirális szer, kísérleti kezelés

Utolsó módosítás: