Megkaptam a koronavírus tesztem és negatív. Ez akkor azt jelenti, nem vagyok fertőzött?

Megosztás:

Kezdőlap / Tesztelés

Nagy valószínűséggel igen, de nem feltétlenül! Minden típusú tesztnek van bizonyos hibarátája, amivel hamisan negatív eredményt produkálhat. A koronavírus kimutatására használt PCR vizsgálat nagyon érzékeny, de azért nagyon ritkán előfordulhat, hogy nem mutatja ki a vírust. Klinikai tesztek során, ahol a gyógyszerek hatásának vizsgálatára naponta követték a betegek garatváladékában a vírus mennyiségét, ritkán előfordult, hogy egy koronavírusos beteg mintájában a teszt már nem mutatott ki vírust, de aztán két nappal később igen. Ennek oka lehet az, hogy a termelődő vírusok mennyisége hullámzó, vagy az is, hogy aznap amikor negatív lett a beteg, nem sikerült jól a mintavétel. Semmilyen teszt nem csalhatatlan, bármilyen érzékeny és precíz is.

Ezért a betegeket általában többször is tesztelik bizonyos időközönként, hogy az ilyen úgynevezett fals negatív eredményt kizárhassák.

Bizonyos esetekben az orvos kérheti úgynevezett szerológiai teszt elvégzését is. Ehhez vért vesznek, amiből kimutatják, hogy a beteg szervezetében jelen vannak-e az immunrendszer által a vírus ellen termelt antitestek. Ha a szerológiai teszt pozitív, az azt jelenti hogy a beteg immunrendszere felismeri a vírust: vagy azért, mert a beteg éppen fertőzött, vagy azért, mert már kigyógyult a fertőzésből, de az immunrendszer “emlékezik”. A pozitív szerológiai teszt megerősítheti a PCR teszt eredményét.

A negatív szerológiai teszt vagy azt jelenti, hogy a beteg nem koronavírusos, és nem is volt soha, vagy azt, hogy a vírus már jelen van a szervezetében, de az immunrendszerének még nem volt elég ideje reagálni. Ehhez a tünetek megjelenése után 2-19 nap szükséges.

Ezért a negatív teszt semmiképpen nem jelenti azt, hogy mostmár bátran nyalogathatod a kilincset és nem kell többé kezet mosnod meg zsebkendőbe tüsszented. A vírust a teszt után is elkaphatod: aki ma negatív volt koronavírusra, az holnap pozitív lehet, és semmilyen negatív teszteredmény nem jelenti azt, hogy többé nem szükséges betartani az óvintézkedéseket.

Címkék: fertőzött, beteg, betegség, teszt, PCR, elkaptam, szerológia

Utolsó módosítás: 2020-04-01 10:14