Mit csinálhatok, ha a karantént ugyanazzal a néhány emberrel töltöm, és már nagyon elegem van belőlük?

Járvány

Gyerekkel, családdal, lakótárssal vagy bezárva? Idegesít, hogy állandóan ott vannak, és hirtelen észrevetted az összes apró hülyeséget, ami eddig nem zavart? Nem vagy egyedül a problémával. Az alábbiakban Kéri Georgina pszichológus ad tanácsot, hogyan éljétek túl egymást.

Az együttélés mindig súrlódásokkal jár – hát még, ha ilyen sokat kell együtt lenni! Ahogy máskor is, sokat segít, ha egyértelműen kijelölitek a határokat, megbeszélitek, hogy kinek mi kell ahhoz, hogy a lehető legelviselhetőbb legyen számára a helyzet. Ez persze azt is jelenti, hogy aztán illik egymás határait tiszteletben tartani.

Bármennyire is bosszantanak már a többiek, ha néha csináltok együtt valamit, amit mindenki szeret, a közös pozitív élmény után jobb, és kicsit mindenki toleránsabb lesz.

Hasonlóan jót tehet, ha együtt oldotok meg egy problémát (pl. egy régóta halogatott javítás, vagy takarítási feladat), vagy segítetek egymásnak valamiben. Talán erre vágysz a legkevésbé, amikor eleged van a másikból, de ha a szobádba zárkózás helyett kapcsolatba kerülsz vele, az a szervezet hormonális válaszain keresztül a stressz csökkentéséhez is hozzájárul, tehát tulajdonképpen jót tesz neked.

lelkisegély, pszichológia, egyedül, karantén, micsináljak, praktikus tanács, hozzátartozó, bezártság

Utolsó módosítás: 2020-04-11 12:16