kismama

És mi a helyzet a csecsemőkkel?

Csecsemőnek az egy év alatti gyerekeket nevezzük. A CDC vizsgálata azt találta, hogy a csecsemők körében jóval ritkább a megbetegedés, mint felnőttek körében.

Abban az esetben ha mégis megbetegedtek, a tanulmányban a vizsgált 95 csecsemő közül 59 került kórházba, ezen belül pedig öten kerültek olyan súlyos állapotba, hogy intenzív osztályon kellett kezelni őket. Azt nem tudjuk, hogy ennek az öt babának volt-e valamilyen társbetegsége.

Egy kínai tanulmány kicsit több, mint kétezer koronavírus gyanús gyerek között csak 13 kritikus súlyosságú esetet talált. Ebből a 13 gyerekből 7 volt 1 évnél fiatalabb - vagyis a gyerekek között az igazán súlyos esetek fele csecsemő. Ezt azt jelentené, hogy a gyerekek között az egy évnél fiatalabbak kiemelten veszélyeztetettek. Ennek a tanulmánynak azonban van egy nagy gyenge pontja: a gyerekeknek a felét sem tesztelték PCR-rel koronavírusra. Így nem tudjuk megállapítani, hogy a 7 súlyosan beteg csecsemő valóban koronavírusos volt-e vagy valami más okozta a tüneteket. Ezen kívül nem vizsgálták azt sem, hogy volt-e valamilyen más társbetegségük, ami a vírus szempontjából sebezhetőbbé teszi őket.

gyerek, baba, csecsemő, fertőzött, fertőzés, beteg, család, hozzátartozó, kismama, anya, kutatás

Miért hallunk mégis híreket beteg, vagy meghalt koronavírusos csecsemőkről?

A fertőzött csecsemők közül kevesen lesznek nagyon betegek. De az, hogy valami ritka, nem jelenti azt, hogy egyáltalán soha nem történik meg, ráadásul pont a ritkasága miatt van hírértéke. Sajnos volt arra példa, hogy koronavírus fertőzött csecsemők haltak meg, például az Egyesült Államokban és Kínában is. Az utóbbi esetében a csecsemőnek más társbetegsége is volt, az USA-beli esetnél pedig még vizsgálják hogy mi volt a halál oka.

gyerek, baba, csecsemő, fertőzött, fertőzés, család, kismama, kutatás

Kisbabát várok. Mi lesz, ha elkapom a koronavírust?

Várandósság esetén mindig érdemes fokozottan betartani a fertőzés megelőzésére irányuló óvintézkedéseket, és nem csupán a koronavírus járvány miatt.

A kisbabák és várandósok körében koronavírus fertőzésről jelenleg nagyon kevés tapasztalatunk van. Ezek azt mutatják, hogy a korábbi SARS és MERS járványokhoz képest a terheseket kevésbé értinti súlyosan a vírus - abban a néhány esetben amit leírtak, a vírus nem okozott vetélést, az anyák és a babák is mind életben maradtak. Ezek mind olyan esetek voltak, ahol a kismamánál a fertőzés viszonylag enyhe lefolyású volt - ha valamiért mégis komolyabb szövődmények jelentkeznek, az nyilván negatívan befolyásolja az anya és a magzat túlélését is.

A legtöbb tanulmány egyetért abban, hogy a vírus a méhlepényen nem jut át. A szülés után a méhlepényből, köldökzsinórból vett mintákban a PCR teszt nem mutatott ki vírust, tehát a magzat nem tudja elkapni azt a méhen belül.

csecsemő, gyerek, terhesség, kismama, fertőzés, micsináljak, praktikus tanács, család, hozzátartozó, pcr, teszt, anya

Hogy lehetséges, hogy egy újszülött szerológiai tesztje pozitív?

Ha az anya koronavírusos volt a terhesség alatt, a baba szerológiai tesztje pozitív lehet, de ez nem jelenti azt, hogy beteg, vagy beteg volt. A teszt által kimutatott koronavírus elleni antitestek valószínűleg anyai eredetűek. Azt, hogy meddig maradnak a baba szervezetében, illetve meddig nyújtanak védelmet, egyelőre nem tudjuk (hiszen azt sem tudjuk, hogy a betegségen átesett felnőttek antitestjei meddig védenek). Ez kérdés akkor válhat különösen érdekessé, ha lesz védőoltás, és felmerülhet, hogy a beoltott várandós nők antitestjei a születendő babát is védhetik valameddig.

fertőzés, fertőző, család, gyerek, kismama, anya, baba, csecsemő, hozzátartozó, védőoltás, antitest, PCR

Hogy fertőződnek meg a csecsemők?

Nem tudjuk pontosan, de mindenképpen a születés után. Úgy tűnik, hogy a vírus az anyatejbe nem jut be.

A újszülöttek ugyanúgy, mint a felnőttek, cseppfertőzés útján kaphatják el a koronavírust. Ezért védik az újszülötteket néhány kórházban icipici, cuki arcpajzzsal. Ami inkább aranyos mint hasznos mert sajnos a legnagyobb veszélyforrásnál, amikor a szoptató anyuka fertőzött, nem segít.

A baba gondozása, és különösen a szoptatás nagyon közeli fizikai kapcsolatot jelent. Ha az anya beteg, szoptatás közben megfertőzheti a csecsemőt is. Ezért szoptatáskor a maszk viselés és az alapos kézmosás mindenképpen ajánlott. A másik lehetőség az, hogy ha az anya beteg, akkor a higiéniára gondosan ügyelve fejje le az anyatejet, és a babát ezzel más, nem fertőzött személy etesse.

gyerek, csecsemő, baba, fertőzés, terhesség, anya, család, kismama, kutatás, kismama, hozzátartozó, kézmosás, szappan, megelőzés, kórház

Milyen súlyos a csecsemőknél a betegség lefolyása?

Erről nagyon kevés adatunk van, mert szerencsére nagyon kevés az ilyen eset. Mivel az egészséges csecsemőket általában nem tesztelik, csak találgathatunk, hogy valójában mennyi közöttük a tünetmentes fertőzött.

Egy kínai tanulmány szerint 33 terhesség alatti koronavírus fertőzés után született kisbaba közül csak 3 betegedett meg a születés után néhány nappal. A jellemző tünetek a láz, légzési nehézség (és egy esetben hányás) voltak, a röntgen eredményük pedig tüdőgyulladásra utalt. Két baba nagyon hamar meggyógyult, a harmadik súlyosabb állapotba került mert bakteriális fertőzése is volt, de végül ő is felépült. Azt a 30 kisbabát, akik nem lázasodtak be, nem tesztelték.

Nem szabad azonban elfeledni, hogy három kisbaba adatai alapján nem lehet megbízható következtetésekre jutni.

gyerek, csecsemő, baba, család, fertőzés, betegség, kismama, hozzátartozó, anya, tünetek, kutatás, kórház